[399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Miattam tetted. *Mosolyodik el halványan, kínjában. Felnéz a srác szemeibe. Két kezével felsőjébe markol.* Érzel irántam valamit. És ha belátnád végre, véget vethetnénk ennek az egésznek. *Elengedi a srác felsőjét, de még mindig szemeit vizslatja.* De te ahhoz túl büszke vagy. Inkább rombolsz le mindent, ölsz meg mindenkit és hagyod, hogy mindenki szenvedjen, de neked legalább nem kell kimondanod és belátnod...semmit. *Emeli ki az utolsó szót erősen. Szemeiben könnyek jelennek meg, ki is buggyannak. Ujjaival törli le őket, lassan.* Azok a gyerekek nem tehettek semmiről. *Nyögi fájdalmasan, szemeit összeszorítja.* Még is mind meghaltak... |
*Mikor a leányzó megjelenik mögötte, lassan megfordul, így egymás szemeibe nézhetnek. Halkan, torokból felmorog.* - Minden terv szerint halad. Bár...kissé több emberem veszett oda, de ez még elviselhető veszteség... *Számol be a tényekről mély, komoly, kissé rekedtes hangján, majd közelebb lép előre, néhány lépést.* - Nem én irányítottam őket. Szabad utat kaptak... *Látta az óvodát is, s minden épületet, hogy javarészt mind lángokban álltak.* - A tűz végzett velük, nem ők. *Mordul fel, viszont nem vigyorog, s érzéketlen hanglejtéssel és fapofával jelenik meg Abigail előtt. Felemeli bal kezét, és hatalmas tenyerével a lány tarkójára simítja ujjait, félresöpörve a tincseket.* - nyírd ki magad...rám várhatsz. *Horkan fel ingerülten, majd lehajol a karcsú démonhoz, s homlokon csókolja, lehunyt szemekkel.* |
*Már nagyon közel érzi a srác jelenlétét. Egyik utcáról befordulva pillantja meg a srácot a tetőn. Hirtelen eltűnik és megjelenik a sráccal szembeni ház tetején. Nem szólal meg, de a gyűlölet iszonyatosan érződik rajta Elég sokáig hallgat. Közben az eső szakadni kezd és megázik. Ahogy kinéz, az kész téboly. Egyik karja meg van égve, arcán virít a heg, combjain és vádlijain, illetve másik karján csak hegek vannak. A fehér ruha meg már egyáltalán nem fehér. Ahogy az eső esik, a ruha teljesen átlátszik és rásimul a testére. Haja is teljesen rátapad vállára és hátára is. Vesz egy mély levegőt.* Lehet valakit utálni, vagy sem. De gyerekeket öltök...? *Kérdi hitetlenül. Alig hallja rossz füle miatt saját hangját.* Hogy tehettétek...? Ember gyerekeket....*Hangja elcsuklik. Nem képes kiverni a fejéből a gyermeki hullatömeg látványát.* Miért nem ölsz meg végre? Ennek már úgy sincs semmi értelme. Szétverjük egymást és gyilkolnak a környezetünkben... |
*Messze a kastély, vagyis a romjai, ennek ellenére meghallja a hangos gyereksírást. Oldalra kapja fejét, s ahogy mosolya kiszélesedik, úgy húzza össze szemeit résnyire. Ezüstszürke tekintete riasztóan megvillan, s cikázni, eltűnni és feltűnni érzi Abby jelenlétét, erejét, testét, elméjét. Lassan ökölbe szorítja kezeit, de azonnal, kissé szaggatott mozgással ki is egyenesíti ujjait. Nem mozdul, a párkányon áll. Koromfekete, kissé szakadt bőrdzsekije már tele van esőcseppekkel, tincsei benedvesedtek, és az égen majdhogynem egyetlen csillag sem világít. Csupán sarka érinti éppen hogy a párkány szélét, így, ha nem lenne tökéletes az egyensúly érzéke, tán régen lezúgott volna. Óvatos mozdulattal emeli fel hosszú, izmos karjait oldalra, kinyújtva, mintha manőverezne, hogy le ne essen, viszont nem esik nehezére fennmaradni. Még nem látja a démon leányzót. Lehunyja szemeit.* |
*A város egyik pillanatról a másikra válik szokatlanul csendessé. Főleg azok után, hogy előbb tomboltak az emberek és a démonok is. A három kisgyerekkel még messze jár a kastély mögötti ösvénytől. A csendet az egyik kislány zokogása töri meg. Nem sétálhat tovább. Hirtelen eltűnik a sötétben. Mikor előjön, mindhárom kicsi sír és azonnal elfutnak a lánytól, hisz megijedtek. Szinte azonnal eltűnik és megjelenik a város közepén. Szokatlan neki ez a csend.* |
*Szintén érezni kezdi Abigail jelenlétét, viszont nem képes foglalkozni vele, hiszen elvonja figyelmét a harc, ami előtte folyik. Néhány másodperc alatt szét csap köztük, s halálba küldi az embereket, így az együttműködő démon fajzatok hátrálni kezdenek. Saját fajtája felé pillant, majd egy mozdulattal elirányítja őket, vissza a táborba. Kedve szottyan a démon nőhöz ismét, s csendet akar a városban. A démonok magukkal viszik testvéreiket a lázadók táborába, a sérülteket kezelik, s őrzik a területet, az együttműködők és az egyszerű emberek pedig az ösvényen haladnak. Viszont egyelőre nem zargatja útjukat. Körbe pillant, s hirtelen egy magasabb, omladozó tégla emeletes ház tetején jelenik meg. Az eső kissé szitál, még mindig, a szél veszettül fúj, jég hidegen. Kócos, ébenfekete tincseit is rázza a rakoncátlan légáramlat, viszont nem törődik vele. Zsebre tett kezekkel fürkészi a tájat.* |
*Beérve az óvodába rengeteg halottat talál. Az óvónőket nincs megölték, a gyerekek közül pedig csak hármat talál életben, akik a sarokban kucorognak, reszketve. Odasétál hozzájuk és rájuk mosolyog. Kettőt kezébe kap, a másik kicsit pedig a nyakába veszi, hisz annyira félnek, hogy nem képesek járni sem. Elindul visszafelé, egy olyan úton, amin nem igazán járnak az emberek, mert ijesztő. A sikátorokon keresztül halad. Érzi a közelben Drake jelentétét, de nem foglalkozik vele. Sosem bocsát meg neki, amiért ennyi embert megöletettt, Abby miatt.* |
*Fél, vagy egy órát lézeng a házban, majd hirtelen megjelenik a városközpontban. Még az ő szemei is kissé tágra nyílnak azért, ami a szemei elé tárul. Gúnyosan elmosolyodik, s néhány társának int, hogy azonnal takarodjanak a táborba őrizni azt. A démonok eltűnnek, majd lomha gyaloglásba kezd a hangzavar, s a pezsgés irányába. Megpillantja a hadakozó embereket, együttműködőket s a sajátjait. Megáll, zsebre tett kezekkel, és elégedett, kényes vigyorral arcán bámulja a harcot. Egyelőre nem szól bele, tekintetével mélyen pásztázza végig a terepet.* |
*Drake nem kapott helyes választ senkitől. Nem fog elmenekülni. Segít, ahol tud, még ha az egész ügy halálra is van ítélve. A kastélyhoz viszi a kislányt és a kisfiút. Még mindketten visszatalálnak a szüleikhez. Nem tud a beépített emberekről. Ottmarad a kastély romjai mellett. Kis pihenőt tart, amíg a többi együttműködő démon megy az emberek segítségére. Még mindig fáj minden porcikája és bal fülésre áll hall. Fehér ruhájának töredékéből látszik, hogy az valaha fehér volt. Pár égési sérülést is szerzett, amikor égő, összedőlő házakból hozta ki az embereket. Mikor társa gyerekekkel tér vissza, ő ismét elindul. Ezt most az ő köre. Egy óvoda felé tart, amiről nem tudja, mi is lehet a helyzet ott.* |
*Abigail gondolatai egytől egyig már az elejétől elvesztek. Mivel, az emberek között vannak, hogy úgy mondjam beépített tagjaik, s démonaik is. Az emberek tán a jobb lét reményében, vagy a félelem miatt álltak át hozzájuk, mégis észrevehetetlenül ballagnak az ösvényen, valós, riadt arccal, a jobb élet felé. S a démonok, kik beépültek, természetesen csatlósai, így ha ők kihalnak a sorból, emberek még mindig maradnak. Érzi, hogy a kedélyek csillapodni kezdenek, s egy telepátiához hasonló módszert vet be, az egyik felsőbbrendű fajtársánál. Közli, hogy egyelőre ne jöjjenek vissza, s ő is csak vészhelyzetben fog megjelenni a városban. Csupán meg akarja tudni, hogy mi a helyzet, s még "Delia"-ról is kérdez. Választ kap, viszont teljesen képlékenyt, hisz van aki azt mondja, hogy látta meghalni, s van aki elmenekülni látta. Érzékeit direkt csillapítja le, így semmit nem érez. Ezért is kért tájékoztatást. Egyelőre még a házában marad.* |
Úgy lesz. *Válaszolja szinte azonnal és mikor a srác eltűnik, elkezd a városba rohanni. Sérült, szinte roncs lett a lányból, még is segíteni akar az embereknek. Épp ezért mindig hirtelen tűnik elő a sötétből és segít az embereknek. Nagyobb balhé közepén nem mer megjelenni. Több démont megöl, egyszerűen a sötétben hagyva őket, mert nincs ideje arra, hogy játszadozzon velük. Az emberek számára mutat egy utat a kastély mögött, egy ösvényt, amin keresztül elhagyhatják a várost. A sötét utcán sétálva egy égő ház előtt látja, hogy egy démon épp meg akar ölni egy kislányt. Hirtelen megjelenik a kislány előtt, felkapja és a kastélytól nem messze kerül elő ismét. A kislány hangosan sírni kezd, ezért derekára ülteti és magához öleli, így kezd el a kastély felé sétálni. Legalábbis a romok felé. Ha egy démon az utjába kerül, csak otthagyja a sötétben. A város már menthetetlen, így az életeket menti, amiket még lehet. Útközben talál egy kisfiút is, neki a másik kezét nyújtja és úgy kíséri az ösvényhez.* |
*Ebben a pillanatban önti el a méreg, mint mikor a tűz, egy csipetnyi szikrából lobban fel, s hatalmas port kavar. Abigail mély gondolkozásból zökkentette ki, és nem csupán az a gondja, hogy már nem tud visszatérni agyának legmélyebb bugyraiba, hanem az, hogy hazahozta a démont, s most a sáros földből kell kikászálódnia.* - Csend! *Ordítja, ezzel félbeszakítva a démont, majd lassan feltápászkodik, s megropogtatja csontjait. Kiabált, majd zihált, de most nyugodt, tekintete rideg, és semmit mondó.* - Takarodj innen. *Horkan fel halkan, majd lassan hátat fordít a lánynak. Teljesen komolyan szólalt meg. Egyrészt egérutat ad Abbynek. Másrészt nem szándékozik törni magát, hisz társai bő előnyben vannak a városban, és akörül. Ő pedig már eléggé megkínozta a leányzót, s maga is regenerálódna. Viszont ha megöli Abbyt, tán csak magának okozna örömet, előnyt nem igazán szerezne. Így ezek a gondolatok peregnek le agyában néhány másodperc alatt, majd köddé válik, egyszerűen otthagyva a démont. Mezítelen felsőteste és korom fekete nadrágja is sáros, de egy cseppet sem zavarja. a halványan sziporkázó eső kissé lemosta róla. A hálószobában ökölbe szorítja kezeit, s mereven áll egy helyben..majd hirtelen lendülettel veszett erővel a világos színű falba vág, halkan nyögve.* |
*Amint a cuccokat a srác Abby mellé dobja, a lány eltűnik a sötétben és hirtelen a srác mögött jelenik meg. Feláll a párkányra és elkapva a srácot áthajítja saját magán, hogy az a földre érkezzen meg. Megint eltűnik és megjelenik a srác mellett.* Élvezet mi? Neked csak azt számít! Ölni és ölni! Azt akarod, hogy folyjon a vér és mindenki üvöltsön körülötted! *Kiabálja torka szakadtából. A fájdalom hozzá ezt ki belőle.* Nem vagy normális! Sosem tapasztaltad még az élet szép dolgait, amik nem erről szólnak! Minden emberi és démoni élet ugyan olyan fontos! *Vesz egy mély levegőt és elkezd köhögni. Túl száraz volt a torka ahhoz, hogy ezt egy levegővel mondja végig. Elkezd hátrálni, ahogy a srác magához tér.* |
*A lépcső aljában éri az ordítás, s percek után, már lassan meg is szokja. Füle csengeni kezd a némaságban, miután Abby befejezte a torokból feltörő sikolyt. Össze szed néhány holmit, s egyik kezével összefogva egy csokorba indul el ismét felfelé. A hálószobában a ziháló lány mellé dobja a törölközőket, ingeket, és a többit, majd beballag higgadtan a fürdőszobába, s megvizez egy vastagabb géz darabot, mire a jéghideg textilt ezek után a leányzó homlokára tapasztja. Tekintete üres, vonásai érzéketlenek, mozdulatai sem tükröznek semmit. Végül a nyitott ablakhoz lép, hol a hűvös szellő beszokik a házba. A párkányra könyököl, s a néhol lángokban álló városi anarchiát kezdi el bámulni, némán. Felsőteste libabőrös, hisz félmeztelenül áll egy helyben, viszont számára ez jelentéktelen érzet.* |
*Mozdulni sem bír, viszont tudata, mintha hirtelen térne vissza, hirtelen kezdi érezni az egész testét, a kapcsolatot a teste és az agya között, valamint minden ingert, az idegek gyulladtságát és a fájdalmat. Amint a srác eltűnik a szobából, torka szakadtából üvölteni kezd. A regenerálódása szinte azonnal beindul, rendesen. Most tudatosul benne, hogy előzőleg valószínűleg a gerince sérült meg komolyan, aminek rendbe kellett jönnie. Az üvöltést addig folytatja, amíg a fájdalom elviselhető mértéket nem ölt, tíz percig. Ezután szemeit lehunyja. Izzadtságcseppek folynak le arcának vonalán, elmaszatolva a koszt bőrén. Hatalmas levegőkét vesz.* |
*A leányzó hallása valóban megsérült, ennek ellenére nem süketült meg, hiszen ha dobhártyája be is szakadt, még így is minimum olyan szinten hall, mint egy normális ember. S valóban hatalmas a csend. A városból sem szűrődnek át egyelőre a hangok, vagy talán csak nem tulajdonítanak neki nagy figyelmet. Nem az az elsődleges célja, hogy elkényeztesse Abbyt, így nem simogatóan ér hozzá. Nem áll meg a nappaliban, mert hirtelen az emeleten, a hálószobában jelenik meg. Hangos hörgés keretében fekteti le a démon nőt az ágyra, majd arrébb sétál, s ledobja a földre, lábai mellé a kormom fekete, sáros bőrdzsekit, majd lehúzza a véres, szakadt inget, és a szekrény elé hajítja. Félmeztelen, sérült, sebes felsőtestén néz végig, majd lassan elindul kifelé.* - Felépülsz...és megöllek. Így nem lenne se élvezetes, se fair. *Mormogja halkan, halál komolyan, ezt még a bódult állapotban lévő Abigail is hallhatja, érezheti. Eltűnik a folyosó sötétjében, s elindul lefelé.* |
*Tiltakozóan nyög fel fájdalmában, amikor a srác durván felkapja. Alig él, így csak még több fájdalmat okoz neki a démon. Arra lenne szüksége, hogy eltűnjön a sötétben, de ahogy kezd magához térni, csak még több fájdalmat érez és ha most eltűnne, nem tudna visszajönni. Emberként már rég halott lenne. Bár azok után, amit okozott egy személyben, hogy a városban az emberek miatta halnak majd meg és miatta tört ki az anarchia, jobbnak látná meghalni. Torokból feltörő, rövid üvöltés hagyja el ajkait, amint a srác a vállára dobja, de annyira még nincs magánál, hogy tegyen is ellene valamit. A nagy csend szinte megőríti, bár még nem tudja, hogy megsüketült, vagy csak tényleg ekkora a csend.* |
*Eddig is érezte, hogy a démon él, ennek ellenére első pillantásra lerítt róla, hogy halott, még ha az nem is a való igazság. Néhány percig a földön ül, majd feltápászkodik, s kissé durván ölébe kapja a lányt, s elindul vele az országút felé. Már innen hallhatják a városból kiszűrődő anarchia zajait. Erre kajánul elmosolyodik, s köddé válva az út közepén, az üres utcán, táborhelyükön jelenik meg ismét. Vállára kapja Abbyt, azután elindul, s néma léptekkel kanyarodik be kissé omladozó háza elé. Pangás van, mindenki a városban van, s kisebb-nagyobb összecsapások zajlanak.* |
*Nem gondolta volna, hogy olyan szinten lemerevedett, hogy a srác halottnak hiszi. Megerőlteti magát és végre lehunyja kiszáradt szemeit, majd össze is szorítja őket, hisz ez fájdalommal jár. Fájdalmasan felnyög, de megmozdulni nem igazán bír, csak kézfejeit, ujjai mozgatja meg, mert egyelőre semmi más nem akar engelmeskedni neki. Nem bír megszólalni, mert nem találja a hangját. Vár arra, hogy a regenerálódás beinduljon, de agya olyan szinten nem bír kapcsolatot létesíteni a testével, hogy nem érzi javulni a helyzetet. Csak vár, hisz már nem tehet. Nem tudja, hogy a srác most hol van, hisz fejét nem tudja még annyira se megmozdítani, hogy körbenézzen. Kiszolgáltatott, bár mivel nem tud gondolkozni sem, nem érez félelmet vagy gyengeséget.* |
*A vén országút másik oldalán áll, az árokban. Lassan, zsebre tett kezekkel kisétál onnan, mikor az autó hangos huppanással padlóre küldi az erdőben Abigailt. Először nem törődik a lánnyal, vagy csupán le akarja rendezni az autóst azelőtt, mielőtt a démonnőre nézne, vagy utána eredne, hisz még nem sejti, hogy a leányzó ily módon kikészült. Hirtelen megjelenik koromfekete bőrdzsekijében, véres ingében, kócos, poros hajjal, sáros, falfehér bőrrel az országúton, az éj sötétjébe burkolózva, így a kocsi neki meg. A motorháztető hangosan behorpad, a férfi pedig az üvegnek csapódik, s tán az tartja életben, hogy be volt kötve. Hátralép, majd megropogtatja csontjait, ekkor tör ki az emberfajzat a kocsiból, s kezd el szédülten rohanni, a város felé. Egy dermesztő pillantást vet rá, s ezzel tán megbélyegezte, hisz már nem sokáig van életben, mivel társai - ha a férfia a városba ér -, pontosan fogják tudni, hogy ezt az embert kifejezett kegyetlenséggel nyírják ki. Ebben a másodpercben guggolva tűnik fel Abby mellett, és hatalmas kezét a lány fejéhez emeli, és mutató ujjai ujjbegyével megsimítja a halántékot, és arcot, egy vékony vércsíkot követve.* - Kipurcantál... *Szólal meg felelőtlen, fellengző, diadalittas s angyali hangon, majd lassan leül a földre, bal kezén támaszkodva, és felpillant az égre, némán.* |
[399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
