[399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Jobb kezét megemeli, majd egy kimért mozdulattal füle mögé tűri rendezetlen, hosszú tincseit. Hát persze. Mi sem természetesebb; gyönyörű, vérpatakra néző, esőáztatta kilátás és egy csalódott, vádló démoni arc, ami egyenesen rá mered. Akaratlanul is hűvös mosoly szökik szelídvonású arcára. – Ó.. Csak nem rosszat mondtam? Ne haragudj, azt hittem már túltetted magad rajta. – mondja közönyös jókedvvel. Kezdi untatni a csata kilátástalan látványa. Mindkét démonban érzi azt a pusztító tüzet, amiből rájön, hogy egyik sem kívánja feladni, még az idegtépő kínok ellenére sem. Halkan sóhajt; felvigyázónak érzi magát Razier mellett, aki még mindig zsibbadtan tűri, hogy játszadozzon vele. A harchoz semmi köze, nincs dolga sem a férfival, sem a nővel, így csak vérszomjas tekintettel várakozik, szemeiben a gyilkolás utáni vágy csillog, ami kissé megingott, mikor kiszívta a mérget Razier testéből. |
*Egyelőre nyeregben érzi magát, hogy övé az előny, viszont Delia eltűnik. Másodpercekkel később a leányzó ráugrik, mint egy igazi vadmacska, s ujjbegyeit mellkasába mélyeszti. Ez nem fáj neki különösebben, csupán annyi lehet, mint ha átlőnék felsőtestét néhány acélgolóval. Volt már benne része. Nem rendíti meg a démon látványa sem, viszont veszettül hangosat ordít, talán mint egy sakál, mikor az érzéki csalódások csapdájába esik, füle sipol, tekintete villódzik, így szemeit összeszorítja. Abban az eufórikus állapotban érzi magát, mint nemrég, mikor agyába hasított mélyan az a nyilaló fájdalom. Viszont ez az állapot nem jókedvet idéz elő, hanem hrc során az első bénító fájdalom számára. Üvöltése alább hagy, szemei kipattannak, s ezüstszürkén villannak meg, pupillái összeszűkülnek, és kezeivel erősen megragadja a szépséges lányka vállait. A sáros ruha szakadni kezd rajta, bőre feloszlik, s vére kibuggyan. Lelöki magáról, így az ujjak kicsúsznak mellkasából. Delia hátra sem esik, ismét képességét használva az egyik fának vágja a leányzót, akarva, akaratlanul. A démon csontjai ropognak, a fa hangos reccsenéssel derékba törik. Hangosan, kissé nyűgösen, erőltetetten, fájdalmasan felnyög férfias hangján, egyszer, vagy talán kétszer, s fejéhez kap, úgy tápászkodik fel a földről. Érzékeire rettenetesen fájó hatással vannak különböző dolgok, zajok, hangok, fények, ahogy ezek is. Nem törik meg a fájdalom alatt csupán erre veszettül érzékeny, viszont elég gyorsan visszazökken a valódi világba, ahogy feláll és kiegyenesedik.* |
Az eső hirtelen kopogása valamennyire eltompítja a zajokat, ő továbbra is bizakodó nyugodtságot erőltet magára, annak ellenére, hogy érzi, odakint egyre jobban komolyodik a harc. Hisz Deliában, ismeri az erejét, meg sem fordul a fejében, hogy esetleg nem járna sikerrel. Figyelmét most újra Devonra irányítja, akin látszik ugyan egy halvány bizonytalanság, mégis elindul a folyosó másik vége felé, ahol elkezdték ezt az egészet. Huzat járja át az egész épületet, magával hozva az eső kellemes illatát, és a tomboló erők érzését. Aggódott, hogy esetleg a lány is régi szövetségesének fog esni, igazság szerint zavarta ez a tény, hogy ennek a lénynek egyik mozdulatát sem volt képes előrelátni. Nehézkesen, de feltornázta magát a padlóról, majd bizonytalan lábakon ugyan, de ő is megindult a sötétben, bár a démon alakja már egy ideje eltűnt, ahogy véget ért a folyosó. Ruháját saját vére díszítette, végtagjai mintha bizseregtek volna minden lépténél. Ám ahogy meghallotta a szavakat, melyek jelentését legszívesebben egy páncélajtó mögé rejtette volna szégyenében, lábai megiramodtak, szinte kiestek maga alól, ahogy sietve a hang irányába rohant. A sötétség végén viszont kénytelen volt megállni, teste hevesen tiltakozott a további méterek ellen. Zihálva kapkodta a levegőt, egy szót sem bírt kiejteni száján, csupán dühös, vádló tekintettel meredt az ajtó hűlt helyén álló lányra. |
*Kezét ugyan most nem tudja irányítani, és érzi, hogy saját sötétsége áramlik a szívéhez, de egészen más hatást ér el, mint a fiúnál. Mivel a sötétség az ő ereje, mert kiskorában befogadta és megtanulta használni, nem fogja bántani. Egy ideig erőtlenül próbál ellenkezni, hogy ne vegye át a sötétség felette az irányítást, de nem tud tenni semmit. Megint eltűnik a sötétben. Hallotta még Devon szavait, de tudja, hogy Razier nem lenne képes ölni. Ismeri, tiszteli, valahol szereti is. Mikor ismét előkerül, szemei vörösen izzanak, bőre több tompon is fekete, mintha foltossá vált volna. Ezért nem szereti használni erejét, mert képes rajta eluralkodni, mintha ő maga lenne utána a sötétség. Ilyenkor nem tud beszélni, ösztöneit felcsigázza a helyzet és vadálattá válik. Szinte azonnal ráugrik Drakere, közben ördögien nevet. Legszívesebben azonnal megölné. Egy ember van, aki le tudná nyugtatni, Razier, de ő mozdulni sem bír. A földön elterülve mind a tíz ujját belemélyeszti a srác mellkasába. A foltok testéről kezdenek eltűnni, mintha ujjába vezetné őket, onnan meg a fiúba. Mindent úgy lát, mintha a sötétben lenne, minden kiéleződött. Minden szívdobbanás üvöltésnek hat, a léptek földrengésként rázzák meg a lányt és ez is csak állatias ösztöneit erősíti, hogy ölje meg mindkét lázadó démont, azonnal.* |
*A lányka erőtlenül fekvő, majdhogynem élettelen teste nem ébreszt benne semmi érzelmet, csupán tudatalattijában, ami neki egyáltalán nem tűnik fel, s az a mélyen elenyésző gondolat is csak azért lehet, miszerint emlékezteti őt valakire, valamire. Halkan, férfias hangján nyög egyet, ahogy Delia hirtelen megjelenik előtte, s ismét mérgezni kezdi őt. Egy semmit mondó, széles, kissé erőtlen gúnyos vigyor húzódik arcára. Reflexei kevésbé éberek, kissé tompultak. Egyik képességét sem vetette be eddig a harcban, s már régen is használta őket igazán, hiszen démonokat és embereket gyűrt le nagyobb erőfeszítések nélkül. Kezeit, lábait, egyetlen végtagját s testrészét sem mozdítja, csupán szemeivel bámulja a lány apró kezét, ahogy a mérget löveli belé. Hangosan felmordul. Delia keze elszakad Drake mellkasától, és lassan, remegve, saját szíve előtt lebeg. Most úgy iránítja mint egy marionett-bábut, bizonyos szintig. Cinikus mosolya határozott lesz, majd felröhög.* - Feladni..? Kisasszony...Ugyan. *Morogja férfias hangján, kissé régies, monoton stílusban, majd néhány másodperc alatt a szépség a földön találja magát, s a kis kéz a lány mellkasára tapad. Ruhája egy ponton, hangos recsegéssel felszkad, ahog bőre felső rétege is feloszlik. Ez a démonok számára még nem lehet túl fájdalmas. Viszont a sötétség haladni kezd a szív felé. A lányka cselekedhet, viszont nem fogja megölni. Ilyen könnyen nem. Ez viszont nem látszik rajta. Egyáltalán nem.* |
Megemeli egyik szemöldökét erre a közvetlen hangnemre. Lassan már úgy tűnhet ez az egész, mintha társak lennének, de ennek még a gondolatától is felkavarodik a gyomra, mintha ezt testének minden porcikája hevesen ellenezné. Tiltott helyen jár, olyan dolgokat cselekszik, ami természetének tökéletesen ellentmondó. Meghazudtolja önmagát, miközben karba tett kézzel várja, hogy az emberbarát nagykutya összeszedje magát. Csak felciccen, mikor Delia energiája újra átcsap felettük, majd keveredik a másik, vérszomjas fenevadéval. – A harci tündér parancs nélkül is rászabadul mindenkire, nem igaz? – kérdez rá félvállról. Nem tudja megnyugtatni Razier könnyelmű válasza, mert a sötét aurájú démon energiája hirtelen csökkenni látszik. Őt jelenleg tétlenségre kárhoztatta a pillanat, mert fogalma sincs róla, mi lenne ha most itt hagyná a férfit. Nincs biztosíték arra, hogy itt marad, hogy megváltozik, vagy, hogy nem öleti meg, amint kiteszi innen a lábát. Mégis úgyérzi kockáztatnia kell. Csak néhány métert fog eltávolodni. Csak látni akarja mi zajlik odakint, mert érzékei kezdenek teljesen felborulni a halált kívánó energiák áramlásától. Hangtalan léptekkel indul meg az eső hangjai felé. A darabjaira robbantott ajtóban áll csak meg, vöröses árnyalatú hajszálai megrebbennek a kintről beáramló hűvös szélben. A víz, a föld és a vér szaga keveredik odakint a két démon viaskodó aurájával. Arca kifejezéstelen, ahogy méregszínű szemeit a két démonra emeli. - Ezt a csatát elvesztetted. Az a Razier akit Te ismersz, nincs többé.. - szól könnyed, de halk hangon Deliához. |
*Porcikái sajognak, egy pillanatra mintha eszméletét is vesztette volna a földbe érkezéskor. Mint egy kiszolgáltatott, végtelen kislány, úgy fekszik az egyelőre szilárd talajon. Az eső hirtelen szakadni kezd, mintha legalább dézsából öntenék. Ez minden kisebb koszfoltot elmaszatol a lányon és a talajt is fellazítja alatta. Arca is csupa sár, mert mondhatni, hogy oldalára, arcára érkezett az előbb. Lihegve néz fel a fiúra, majd hirtelen megint eltűnik a sötétben. Közvetlenül a fiú előtt tűnik fel és erőteljesen rátapasztja kezét vérző mellkasára. Újabb fekete massza indul a démon szíve felé, egy újabb árnyék, amit képes a lány irányítani. Közben pedig megáznak, ahogy azt illik. Nem akar ölni, ezért arcának nyugodt vonala eltűnik és kezd kétségbeesetté válni. Tudja, hogy meg fogja bánni, amit most mond, még is megteszi.* Ha feladod, elengedlek. *Akcentusa nehezen kivehető, de érthető nyelven beszél.* Ha nem, perceken belül meghalsz. |
*Válasza mindarra, amit Delia mond, s tesz, csupán egy alattomos vigyor. Viszont mikor az apró tenyér mellkasára tapad, gerince hirtelen kiegyenesedik, ébenfekete tincsei a hatalmas erőtől az égnek állnak. Szemei az első pillanatban kikerekednek, mikor megérzi az óriási erőt, s a "mérget", mely szíve felé vándorol, eszeveszett sebességgel. Izmai megfeszülnek, halántéka és homloka izzadni kezd. Erőt vesz magán, és hirtelen elcsapja onnan Delia karját. Energiáját nem tudta kontrollálni, hatalmas erővel csúszott néhány métert hátra, a keleti udvarrészt felszántva a leányzó. Levegőért kapkod, miközben lassan, előre görnyedve feláll, mintha tenger mélye alól úszott volna fel egyetlen levegővétellel. Zihálása lassan csappan, s görnyedve indul meg az együttműködő démon felé. Jobb keze, hatalmas tenyere szívéhez tapad, mellkasa vérzik, ahogy felszakadt a bőr. Agyában tekerednek a bonyolult, kósza gondolatok. Koromfekete tincsei közül bámul kifelé ezüstszürke szemivel, éjfekete aurája csak úgy izzik, perzsel. Hangosan morog, miközben egyre közelebb ér Delia felé. A szépséges hölgemény teste sáros, s véres, ez az ütés számára is érvágás lehetett. Kezd érdekessé válni a történet, számára. Egy kósza, halvány, irónikus vigyor kúszik ajkaira, erőlködései ellenére. A lány elé érve lassan kiegyenesedik, csontjai erőteljesen ropognak.* |
Ahogy visszafordul Devon felé, egy pillanatra meglepettség tűnik fel arcán, mikor a hatalmas, zöld színben pompázó szemekkel találkozik. Ám ez nem tart sokáig, a lány máris állásba egyenesedik fel, arca gondterheltnek tűnik, mosolyáról nem tudja, hogy az izgatottság, vagy a helyzet érdekes fordulatából ered e. Zajok hallatszanak kintről, amiket a palota szinte kongó üressége csak még jobban felerősít, a démoni energiák csak úgy tombolnak, egyik sem mutat sok könyörületességet. Az egyiket ezer közül is felismerné, ezt a szelíd, mégis heves energiát, csak Delia lehet az. A felismeréstől vállai röviden megrázkódnak, ahogy magában tart egy halvány nevetést, majd immár bizakodva pillant fel Devonra.
- Nem kell idegeskedni… a hívatlan vendégek, jó kezekben vannak… - jelenti ki magabiztosan, hangja azonban továbbra is akadozik torka égő fájdalmától, ami már egyre inkább kezd lecsillapodni, a beszéd viszont újra egy rövid köhögésre ingerli, és még egy kevés vért is hoz magával. A biztonság kedvéért fel akarna állni, ami csak egy próbálkozás marad. Elégedetlenül mustrálja lábait, miket egyenlőre csak behajlítani sikerült, még sosem érezte magát ennyire legyengülve, így nem is értette, hogy képes valakinek a szervezete ilyen erős mérget előállítani. |
Igen! *Kiállt a démonra, mikor befejezi gúnyos mondókáját Razierről és Delia haláláról. Bármit megtenne Razierért, ez tény. Most is rohanna hozzá, de érzi, hogy gyenge és ha odaszáguld, biztos megöli a másik két démon, akik a kastélyban vannak és nem tudná megvédeni. Csendben és nyugodtan tűri, hogy a démon szájának széléről a vér arcára csepegjen.* "Én nem hoználak vissza. Az ördög maga pedig nem engedne vissza egy olyan átkozott és sötét lényt, mint te." *Ismét, szándékosan beszél kínaiul. Neki ez nem szórakozás, mint a felette görnyedő démonnak, mert gyűlöli az erőszakot. Örült, hogy pár évig tudott normálisan élni, még ha az utóbbi tizet a palotában is töltötte. Vesz egy nem túl feltűnő, mély levegőt, majd kezét a démon szívéhez helyezi. Sűrű és sötét masza kezd szivárogni szétfeszített tenyeréből, majd lassan beleivódik ellensége bőre alá, megcélozva annak szívét. Mostmár belőle is az ölési vágy és szándék szivárog. Elkerülné, de nem tehet mást.* |
*Kissé helyre hozza magát, miközben a sötétségben Delia is életerőt szív magába. Mikor a leányzó leteperi, gúnyosan elvigyorodik. Érti azt, amire utal a lányka; mégpedig, hogy szerinte semmi értelme a harcnak. Kissé felemeli fejét, majd elrántja azt, hogy a lány keze elhúzódjon onnan.* - Meghalnál...mocskos Razier kedvéért..? Azért, hogy az ő élete megmardjon...? Vagy lehet, hogy semmi értelme nem lenne a halálodnak?.. *Hangja szintén cinikus, s gúnyos, viszont hangosan felmorog, majd ördögien felröhög, mikor Delia kijelenti az utolsó gondolatát. Hirtelen lelöki magáról, s most ő kerül a démon fajzat fölé.* - Semmi értelme...a halálból is visszajönnék érted... *Jelenti ki határozott hangján, vonásai cseppet sem változnak, vigyora széles, s kaján. Ajkaiból egy széles vér-csík száguld le állán, s egyenesen a leányzó szeme közé cseppen. Végig nyalja szája szélét, azután ismét megszólal, rekedtes hangján.* - Ha meghalnál, visszahoználak, hogy újra, és újra megölhesselek. *Fejti ki kissé kurtán gondolatát, mellyel tán arra utal, hogy kezdi élvezni ezt a történést, mely a kettejük közt lezajló párbaj. Melynek kimenetelét még egyikük sem ismeri. A hölgyemény fölött görnyed, egyelőre nem mozdul.* |
*Teste áttöri a kastély falát, ettől szájának szélén csorogni kezd a vér, majd furcsán tompa hangján fel is nyög tőle. Régen érzett fájdalmat, mert eddig nem észlelt lázadásokat, a kastély jobban védve volt és nem kellett harcolnia. Szinte azonnal el is tűnik a sötétben, amint a téglafalat sikeresen kidekorálta. Kell neki pár perc, amíg magához tér. A sötétben kapkodó lélegzete számára iszonyatosan hangosnak tűnik, de már hozzászokott. Mint ahogy egy pislogás pofonnak hat a néma csendben. Néhány méterre a fiútól érkezik meg ismét. Nyugodtnak és sértetlennek tűnik. Viszont ereiben söpör az ideg. Régen érezte már az adrenalin jótékony hatását.* Legyen. Nyírjuk ki egymást. A hecc kedvéért. *Hangjában erősen érződik a cinikus és irónikus hanglejtés, amivel érezteti, hogy amit tesznek, annak nincs értelme. Elkezd a fiú felé rohanni, egy másodperc múlva pedig ráugrik és leteperi. Elkapja állkapcsát és mélyen szemeibe néz. Még mindig olyan közömbös az arca.* Meg tudnálak ölni, ugye tudod? *Kérdi, de most tiszta a hangja, mert megerőltette magát.* |
*Egy kihalt helyre megy el,amit a faluban élő emberek nagyon nem ismernek.Akik meg igen,azok meg messziről elkerülik,hisz az már félig meddig a démonok területe.De ez az egyetlen hely,ami lenyugtatja.Tisztásra emlékeztető hely ez,melynek egy részét fák szegélyezik.A másik szélén pedig egy gyönyörű völgy található.Bár sokszor belegondol,hogy nem biztonságos a szélére menni,de nem igazán szokott vele törődni.Most is első dolga az volt,hogy leült oda és bámult le a mélységbe.Aztán nagy sóhajjal feküdt el a fübe,az eget nézve.* |
*Mikor lezúg a lépcsősoron, lassan felemeli kezét, s letörli az ajkaiból kicsorduló vért. Nem viselte meg jobban ez az esés, mint egy embert, sőt még annyira sem. Viszont, mikor néhány percre a másvilágba kerülnek, feje lüktetni kezd, s éles fájdalom hatol mélyan, az agyába. Erei megduzzadnak, és mindet érezni kezdi, mintha méreg szökne bennük. De ez megszűnik, mikor visszatérnek, és felszántja a macskaköves utat. Viszont ahogy a leányzó morogni kezd valamit kínai nyelven, ő megjelenik előtte, és hatalmas kezével megragadja Delia nyakát. Tenyere, s hosszú, férfias ujjai a puha bőrre tapadnak. Megszorítja a kecses testrészt, s az ódon palota kertjének nyirkos földjébe vágja Deliat.* - Ne állj..az utamba... *Mordul fel hangosan, teljesen érthetően, majd egy széles, kaján vigyor jelenik meg kissé sápadt arcán. A néha-néha szájából csorgó vért felettéb élvezettel nyalogatja le. Nem azért nézi le a lányt, mert nő, hanem elsősorban azért, mert együttműködő senkinek tartja. Hisz semmi értelme a nézőpontjának, pontjuknak. Ahogy a lány a fűbe csapódik, ő mellé ballag, majd leguggol. Ismét nyakához nyúl, s felemeli, maga fölé, ahogy az előbb Delia tette. Szóra nyitja ajkait, de csak elvigyorodik, s hang nélkül a kastély falába mélyeszti a démont. Hangosat nyekken a lány, és hangosan ropognak a téglák, ahogy két- vagy több darabra törnek. Kezdi élvezni ezt az előjátékot a lánnyal, tetszik neki. Bevezető s bemelegítés a harcba. A következő lépés számára a nagyfőnök lenne. Ökölbe szorítja kezeit, majd csendesen megropogtatja nyakát, és vállait, amíg Delia éledezik.* |
*Nem fogja engedi, hogy beljebb jusson a kastélyba. Mosolyoghatnékja támad, hogy mint Damon, ez az új ellenség is lenézi csak azért, mert nőből van. Háttal áll a fiúnak, mikor eltűnik a sötétségben, füst módjára. Drake előtt jelenik meg.* Azt én nem hiszem. *Suttogja kivehetetlen akcentusával, majd nagy lendülettel arcon vágja a démont, mire az leszáguld a lépcsőn. Lassan a démon után sétál, de tíz lépcsőfok után megint eltűnik és a földön fekvő srác felett áll meg. Felsőjét elkapva a magasba emeli, mintha csak egy párnát tartana.* Nem kenyerem az erőszak. Neked meg nincs dolgod itt. *Azzal a sráccal együtt tűnik el a sötétben. Ez a "dimenzió" egészen más, mint a valós világ. Nagyon tompítva lehet érzékelni a környezetet, mindent füst borít és a sebesség még sétálva is többszöröse az eredetinek. Az élőlények szívverését nagyon hangosan lehet hallani és vörös fény jelzi minden szívdobbanásukat. Az egész csoda hirtelen ér véget, mikor az ajtóban megjelenik a démonnal és egyszerűen kidobja. Kínai nyelven kezd beszélni.* Ne gyere vissza. Nem tudod mit csinálsz. |
*A csengő hang irányába kapja fejét, majd felvonja szemöldökét. Kaján mosoly kerekedik arcára, ajkai vonalában. Tekintete hűvös, s semmit mondó, férfias vonásai meg sem rezdülnek. Érzi Delia erejét, s tudja, hogy a lány nem egy senki, aki a kastélyba tévedt, egy ártatlan bárány, még ha annak is mutatja magát az első percekben. Viszont halkan felmorog a lányka naivitásán, hiszen maga sem gondolhatja azt, hogy egy szó, vagy egy tett hatására eltűnik innen. A több méterből egyetlen méter lesz, majd néhány centiméter, hisz hirtelen feltűnik Delia előtt.* - Megoldom egyedül... *Szólal meg mély, rekedtes, gúnyt sugalló hangján. Egyelőre egyikük sem támd, viszont kezdi érezni a démonon a feltörekvő hargot, s ingerültséget. Hirtelen bal kezével, egy csuklómozdulattal félrelöki a lányt, s seperc alatt a lépcsősor tetején jelenik meg.* - Elnézést hölgyem, de dolgom akadt. *Szögezi le határozott módon egy sunyi félmosollyal arcán, kissé régies kifejezéseket használva ebben a mondatban, s hasonló hanglejtéssel. Delianak nem eshetett különösebb baja, Drake bánatára, csupán akarattal félreállította őt, kicsit távolabb. Egyelőre nem tágít, csupán bámulja a démon származású hölgyeményt.* |
*Megérzi az újabb ellenséges démont a kastélyban. Arcvonásai nem változnak, de ez kezdi dühíteni. Eddig nem nagyon mertek a palotába járkálni, csak csendesen toborozták az ellent, de most idepofátlankodnak, ami nagyon dühíti. Hirtelen megint eltűnik a sötétben és körübelül három méternyire Drake előtt áll meg. Damon meg akarja ölni, ezt érezte rajta, ezért követni fogja. De így közelebb vannak a bejárathoz, egyszerűbb lesz őket eltávolítani. Arca most ártatlanságot tükröz.* Segíthetek valamiben? *Néz furcsán a démonra, mintha nem értené, miért tört így be a kastélyba.* |
*Eléggé furcsa, és meglepő gondolatok szakadnak fel agyában, ahogy egy-egy érzés a kastély legmélyéből megüti érzékeit, s szívét. Hangosan felmordul, majd hatalmas kezét a fa ajtószerkezetre teszi, s tenyerét annak tapasztja. Viszont nem löki be, hanem egy nagyobb rúgás keretében betöri az ajtót. Ahogy bakancsa, s a bejárat összefeszültek, az hangos recsegéssel, ropogással, csattanással szakad be. A hatalmas, ódon palota sötét belseje nem hogy nem nyeli el, szinte felemeli, hisz a démoni erők majdhogynem szétfeszítik belülről. Érez jót is, rosszat is. Raziert gyengének érzi, s sebezhetőnek. Pontosan tudja, hogy merre vannak, s élesen tudatába hatol, hogy egy másik démon már előre cselekedett. Több lépéssel előtte jár. Viszont felismer más energiákat is. Hangosan felmorog, bódultságában nem tudja, merre menjen. Kissé lehiggad, de gyilkolási szándéka viszont nem csappan. Kezeit ökölbe szorítja.* |
Széthasad a feje a körülöttük kavargó démoni energiáktól. Guggolásból térdelésbe ereszkedik, szemeit azonban továbbra is lehunyva tartja. Arca most komoly, és a sebezhetőség uralja. Idő kell, amíg a méreg természetesen eloszlik a testében. Ha most hirtelen mozdulatokat tenne, lehet eltérítené az útját és a szívét találná el. Ez a fegyver épp olyan veszélyes, mint amilyen hasznos. Hatalmasat nyel, majd mikor kinyitja hatalmas szemeit egyből a férfire mered. Arca most gondterheltnek tűnik, szemöldökei összevonva sötétítik el a porcelánfakó arcot. Most már egyértelműen érzi a testét feszítő dühöt. Még egy idegen. És nem gyenge. Meddig folytatódik ez még?! Ingerültségtől hajtva áll fel és szegezi tekintetét abba az irányba, ahonnan az energia felé hömpölyög. Tudja, hogy hamarosan meg fog nekik jelenni, akár akarja akár nem. Még nem tűnhetnek el, Razier ahhoz túl gyenge; most még felállni sem lenne képes. Hirtelen furcsa érzés keríti hatalmába – mintha szánalmat érezne a férfi iránt. Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogyha kell, megvédi az ellenséges démontól, de ez a szánalmas gondolatfoszlány csak gúnyos mosolygásra fakasztja. Most nem fog mást tenni, csak vár és majd a sors eldönti hogyan tovább. |
Aprót felszisszen, mikor a lány nem túl finom mozdulatokkal ülésbe helyezi, legszívesebben összegörnyedne a fájdalomtól, de az őt tartó kéz ezt nem engedi meg. Ez a lény most segíteni fog neki, de, hogy utána mi fog történni elképzelése sincs. Elé állít egy embert, hogy tépje darabokra? Biztos nem tudná megtenni. Az apró, nőies kéz ismét arcát éri, rögtön ezután a szívét majd széthasító fájdalom fokozatosan enyhülni kezd, ám ahogy a méreg lassan távozik testéből, úgy érzi, mintha az energiája is távozna azzal együtt. Lehet a sok vértől, amit vesztett, és ami továbbra is erein kívül van testében. Karja meg-meg remeg, mialatt próbálgatja megmozdítani, ezzel egy ütemben egy hosszú, kissé akadozó sóhaj hagyja el száját. Most, hogy a fájdalma lassan enyhül, egy új látogató érkezését veszi észre otthona előtt, a szándékait azonban még nem képes felmérni, mindenesetre egy újabb csevegéshez most nincs elég ereje. |
[399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
