[399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
*Szája tátva marad a férfi viselkedésén. Mit sem törődve szavaival hirtelen eltűnik a sötétségben és olyan messze kerül elő, hogy a férfi már alig érezheti a jelenlétét. A város szélén húzódó erdőben jelent meg, nagyon messze. Futva jelent meg, így most is fut, mezítláb a laza talajon. Fehér ruhája csak még mocskosabb lesz, de nem bír megállni. Egészen addig rohan, amíg úgy nem érzi, hogy majd megfullad és nem kap levegőt. Egy fának támaszkodva áll a napfényben. Az erdő ezen részét teljesen éri a nap, ezért már is érzi, hogy legyengül. A hisztérikus üvöltözés határán érzi magát.* |
*Lassan feltápászkodik, s egyelőre nem szól egy árva szót sem. majd felmorog, s lassan elindul a lépcsősor felé.* - De. Viszont egy cseppet sem érdekel. *Jelenti ki komoly, mély, mérlegelt, kimért hangján, majd résnyire húzza össze szemeit, s elindul felfelé a lépcsőfokokon keresztül.* - Mindig előnyben voltam. és ez így is fog maradni. *Böki oda a leányzónak, majd eltűnik a folyosó fordulójában.* |
*Tátott szájjal nézett a férfi szemébe. Lép pár lépést hátra. Elkapja a srác nyakát és lép egyet előre. A következő lépésnél már a sötétben vannak. Keményen a falnak vágja.* Miért csinálod ezt? *Keze görcsösen remeg. Elengedi a férfit és eltünteti a sötétséget.* Meg sem hallottad, amit mondtam? |
*Hangosan morogva kezd feltápászkodni. A sötétségben töltött néhány perc kissé tényleg megzavarta, de már kitisztul agya. Mikor lassan feláll, s kiegyenesedik, ismét köp egyet. Vére nyálával keveredik. Lassan Abby elé lép, s hangosan felmorog, és halványan, gúnyosan elvigyorodik.* - A társaim kiket megöltél, mindhiába, nem tudtak a vádalkumról. Így hiába vetted el tőlük az életet. Tehát, ha igazságos akarnék lenni, igényesen megkínoznám néhány mocskos rabszolgád, te ostoba. *Morogja, majd felvonja szemöldökét.* - De akkor a játék értelmét vesztené. Az alku továbbra is fennáll. *Néz egyenesen Abby szemeibe.* |
*Gyűlölet járja át arcát, hirtelen ragadja meg pólóját és rántja magához. Mikor mellkasaik összeérnek, már füst formájában el is tűntek, a sötétben. Most kívánkozik ki belőle minden, de ezt odaát akarja elmondani, mert nem akarja, hogy szétcincálják. Öt percig hagyja magukat a sötétben állni egy helyben, amíg a férfi legyengül, majd megjelennek a férfi lakásán és nekivágja a kanapénak úgy, hogy az felborul a legyengült démonnal.* Ki a francnak képzeled te magadat??!! *Üvölt rá torka teljes szakadtából.* Elhoztál a palotából azzal az indokkal, hogy megölsz a környezetemben mindenkit, aki fontos! Úgy bántál velem, mint egy kutyával, soha egy kedves szavad nem volt hozzám! Most már tudod, mit éreztem, mikor megölted a cselédeket, mert ha emberek is, de közülem valók! Az egyetlen társoságomat jelentették abban a kastélyban! Van fogalmad róla, mennyire gyűlöltem itt lenni, ha még csak rövid ideig is kellett?! De próbáltam alkalmazkodni, hogy ne bántsátok a palota belieket! Erre a barátaid arra mentek, hogy körülnézzenek! *Vesz egy mély levegőt, a következő mondatot teljes erőből és hangból üvölti.* Kiváltottad belőlem azt a haragot és gyűlöletet, amit az apám! GYŰLÖLLEK, érted?! *Mikor befejezi, a srác már kezd mozogni.* De inkább ölj meg te...*Sóhajtja. Nem bírná végignézni, ahogy megölik a város vagy a palota lakóit.* |
*Halkan mordul fel csupán, mikor meghallja Abbyt, s megérzi jelenlétét, viszont, mikor befejezi meggondolatlan mondanivalóját, sokan ingerülten elindulnak felé. Viszont társai megállnak, mikor lassan feltápászkodik, s kiegyenesedik guggolásból, a haldokló démon mellől, s Abigailra néz.* - Nekem. *Szólal meg mély, komoly hangján, és nyíl egyenesen a démonnő szemeibe néz.* - Mondtam, hogy a házban várj. És most tűnj innen. Mielőtt darabokra cincálnak... *Hangjából süt a mély gyűlölet, s komolyan szabad kezet ad több ezer démonnak, kik jelére várnak, s nem csak itt, a táborhelyükön, hanem a város egyes szegleteiben portyázók is.* - Most. *Szólal meg, viszont ez volt utolsó szava. Elhúzódó tekinteti ezt is jelzi.* |
*A tetőről jól látja, hogy a srác megérkezik hátán a rosszabbik állapotban lévő társával. Látja, hogy mindenki a férfit zaklatja kérdéseivel, hogy még is mi történt. Egy "ki tette ezt" kérdést le tud olvasni az egyik démon szájáról. Eltűnik a sötétben, majd Drake mellett jelenik meg.* Én voltam. *Jelenti ki teljes nyugodtsággal és határozottsággal. Látszik rajta, hogy meggondolatlanul viselkedik, de már nem érdekli senki és semmi. Főleg Razier nem.* Másik hét társatokat is kinyírtam. Ő maradt meg egy másik balfácán. Kinek van gondja ezzel? *Tekintete már közel sem nyugodt, sokkal inkább fenyegetőző.* |
*Fajtársa élet s halál között van, ebben a pillanatban. Lassan hátára kapja, majd Shane elé lép, s bal kezével arcon vágja, teljes erejéből, így az az egyik ház falának repül, s áttöri azt, veszett hangerővel.* - Fogd be a pofád...Ahelyett, hogy jártatnád, gondolkozhatnál. Abby a kulcsa mindennek, te fajankó. *Morogja a félig ájult démonnak, majd lehajol hozzá.* - Ha magadhoz tértél, gyere vissza a táborba. De..egy rossz mozdulat...és én magam öllek meg. *Súgja ingerülten a férfinak, majd eltűnik a haldokló fajtárssal, s a tábor közepén jelenik meg. Mindenhol aggodalom s idegesség a szemekben. Azonnal Drakenak rontanak kérdéseikkel, s ő némán teszi le az egyik plédre elég rossz bőrben lévő társát.* |
*Vállán lévő mély sebet szorítja tűnik el a sötétben, ahogy azt a férfi kérte tőle. A házban tűnik fel ismét. A sötétség meggyógyította a sebet annyira, hogy már csak felületi sebként ékteleníti a démonlány vállát. Ruhája mostmár nem csak kormos, de véres is. Érzi, hogy belül tombol és legszívesebben üvöltene, de ami még rosszabb, iszonyatos késztetést érez arra, hogy megölje Draket aztán pedig az összes csatlósát, akik tönkreteszik a várost. Megint eltűnik, a tetőn, a kémény mellett jelenik meg ismét. Egyedül akart lenni, de mivel a házat nem hagyhatja el, hogy a patakhoz menjen, a tetőt választotta. Sebét szorítja leül a tetőre és a kémény falának dönti a hátát.* |
*Érzi, ahogy a sötétség kitisztul, s hogy csupán két társa élte túl, a hétből. hangosan felmordul, első körben azért, mert egyik fajtársa haldoklik a szabad levegőn, másodszor pedig azért, mert Abigalra támad. Hirtelen megjelenik mögötte, s elkapja a vérszomjas démon karját, így elég könnyen megállítva őt.* - SHANE! *Ordít fel hangosan, majd hátra dobja a férfit, mire az lassan elkezd feltápászkodni.* - Ostoba nőszemély...Takarodj vissza a házba! nemsokára megyek. Ha nem talállak ott, továbbra is él az ajánlat. *Morogja, a kastély felégetésére értve, majd ahogy Abby eltűnik, leguggol haldokló társához, s felméri helyzetét. A másik fél, ki a szépséges démonnőre támadt, így már nyeregben érzi magát, hisz Abby már nincs ott. Ordítani kezd Drakeval, viszont egyelőre nem figyel rá.* |
*Egészen addig nem veszi komolyan a sértéseket és a fenyegetőzést, amíg a férfi el nem tűnik szemei elől. Ellát a palotáig, látja, hogy Drake csak jelre vár és ha még valaki meghal a sötétben, akkor minden ember odavész a kastélyból. Ökölbe szorítja mindkét kezét, majd hirtelen az utolsó két, még életben maradt démon esik lábai elé, ahogy kiengedte őket. Az egyik még egészen jó állapotban van, így azonnal Abbyre támad. Egy kést szegez a torkához és a falhoz nyomja, miközben folyamatosan kiabál vele és elhordja mindennek, amiért több fajbeli társát és megölte. Vállát elég mélyen megvágja, majd épp készül hasába szúrni a kést egy nagy, messziről indított mozdulattal.* |
*Mikor a falnak vágódik, s az bereped, a törmelék fejére, s testére hullik, csontjai hangosan ropognak. Másodpercekig csak előre görnyedve ül, majd lassan elkezd feltápászkodni, s a tégladarabok hangosan törnek szét a talajon, ahogy testéről leesnek. Ajkai széleiről letörli a vért, majd köp egyet, s Abby elé ballag.* - Te szegted meg a szavad, Abigail. Egy ujjal sem nyúltak a nyüves kis szolgáidhoz, te ostoba. *Hangosan felordít, mert megérzi ahogy még egy társa kínzó fájdalomban hal meg. Már csak néhányan küzdenek.* - Néhány perced van, hogy elengedd őket. Ha még egy megdöglik, nem te fogsz nevetni a végén....Delia. *Szólítja a lányt álnevén, az előző Abigail helyett, ezzel is jelezve hogy egyre csak elmérgesedik a helyzet. Hirtelen elzűnik. A kastély kapuja előtt jelenik meg. csupán áll, s a jelre vár, és figyel. Ha még egy fajtája béli meghal csoportjából, az egész palota vérben fog úszni.* |
*Erőteljesen felnyög, amikor a falhoz csapja a férfi. Szúrósan, gyülölettel telt tekintettel bámul szemeibe, karjai megfeszíti idegességében.* Hazudtál. Azért adtam fel az életemet, mert féltettem az embereket a palotában. Azt mondtad, ha eljövök, nem esik bántódásuk! *Kiabálja hangosan, majd kiszabadítva egyik kazét arcon vágja a srácot, mire az a szemközti kőfalba repül, berepesztve azt.* Ha rajtam múlik, megdöglik mindd, aztán pedig te következel! És ha az életembe kerül is, az egész fattyú, nyomorult bandádat bezárom a sötétbe! *Kiabálja, de nem közelíti meg. Kezd felgyülemleni benne minden gyűlölet és rossz érzés az elmúlt időszak miatt, ezért beszél durván és ezért húzza fel magát.* |
*Először a kastély nyugati szárnyának kertjében jelenik meg, hisz néhány másodperce ott leledzettek társai, viszont valószínűleg azért tűntek el onnan, mert nem éreztek nagyobb energiákat a hatalmas, ódon palota területén. De ismét köddé válik abban a pillanatban, mikor fajtája szenvedését kezdi érezni. Abigaillel találja magát szemben, amint kormos ruhában, zihálva áll előtte. Hirtelen falhoz szorítja, s arcába lihegve, ingerülten megszólal.* - Engedd el őket. *Mordul fel férfias hangján. Tudja, érzi, hogy néhányan már meghaltak, viszont vannak, akik még élnek.* - Tedd meg...mert megdöglik az egész szolganép a kastélyodban...És addig megyek, míg jobban meg nem keserítem szeretett kis Raziered életét! Vagy amíg el nem veszem azt... *Horkan fel, s érősen megragadja Abby vékony karjait. Nem bántja, egyelőre nem vesztegeti azzal az időt, hiszen előbb társait akarja látni.* |
*Nem is igazán a balhéra figyelt fel, sokkal inkább a palotába tartó sötét erőkre. Arcát eltorzítják az idegesség és a félelem ráncai, ahogy szemei kikerekednek és alig kap levegőt. A palotában nincs az ég világon senki a cselédséget kivéve. Ártalan emberek sérülhetnek meg ismét. Azért jött el a férfivel, hogy ez ne történjen meg. Ezt nem fogja megbocsátani, az biztos. A fehér pántnélküli ruhájában van. Haja kócosan le van engedve, most egy hajgumival felköti lófarokba. Hirtelen eltűnik a sötétben, így a férfi simán érezheti, hogy már régen elhagyta a tábort. A város egyik külső negyedében jelenik meg a fejesek előtt. Most nem szándékosan, csupán véletlenül szólal meg kínaiul, mert ahogy az érzések felkavarodtak benne, úgy minden más is.* "Senki sem léphet be a kastélyba, amíg én azt nem mondom. Főleg nem ti.". *Most nem játszadozik feleslegesen. Hirtelen eltűnik füstös jelleggel és megjelenik az idegen démonok között, majd eltűnik velük a sötétben és otthagyja őket meghalni. Mikor előkerül, már csak ő van az utcán, fehér ruhájára és arcára itt-ott korom tapadt foltokban.* |
*A nappali fény ellenére sem látna semmit a lány, hisz az ablak az északi irányba néz, nem a tábor felé. Kilépve a fa szerkezetű ajtón hangosan felmordul, mint valami veszett vadállat. Eltűnik, majd nem messze a tábortól jelenik meg, azután ismét köddé válik, s végleg a tábor közepében jelenik meg. Agya elborul azonnal, ahogy meglátja a konfliktust. A viszályt leállítva erejével széthúzza a feleket, s mindet a földhöz szorítja, s azok levegőért kapkodva próbálnak megszólalni - mintha egy láthatatlan kéz kínozná őket azzal, hogy felsőtestüket a talajhoz nyomja.* - Mi a fészkes fene folyik itt, megint? *Majdhogynem ordítja, az utolsó szót, s a többiekre néz. Az egyik démon habogni kezd, s percekkel később kialakul a történet, hogy néhány fejes elindult a kastély, s a város felé, felmérni a helyzetet, s Razier után néznek. Ingerülten felhorkanva dobja a falaknak, s fatörzseknek a démonokat.* - És erről ÉN miért nem tudok?! *Ordítja, s erre azt a választ kapja, hogy nem akartak az idillbe belekapni, ami Abigail és közte lappang, s valójában attól tartottak, hogy visszavonná a tervet. Ez jogos is, hisz ezzel romba dőlhet minden, amiért eddig ő maga szenvedett.* - A fajtám vagytok...szükségem van rátok, de...nem értek semmit! Így ha gondom támad...mind megdögletek. *Morogja hangosan, majd elindul, s hirtelen eltűnik.* |
*Félálomból riad fel erre a különös érzésre, amit a férfi is megérzett, ami miatt elindult és amit helyre akar rakni. Nagyon rossz előérzete van, így nem bír továbbra is az ágyban maradni. Kikászálódik, majd odasétál az ablakhoz. Pár másodperc tétovázás után felhúzza a redőnyt, elhúzza a függönyt és kinéz az ablakon, hátha láthat valamit abból, ami történik. Csak figyel, próbál a levegőre koncentrálni, próbál messzire látni, de a nappali fény annyira elveszi az erejét, hogy jelenleg állni sem képes támaszkodás nélkül.* |
*Szeme sarkából Abigail felé pillant, mikor a démon felszivárog a lépcsősoron, hogy kipihenhesse magát. kósza, éj fekete tincsei közé túr, majd hátra dől, s egyelőre nem is néz az étel felé, ami egyre kevésbé gőzölög, s egyre jobban kihűl. Halkan felmorog, kis nyugtalanságot észlel táboruk déli szárnyában. Talán betolakodók, talán kis lázongás, viszont nem tűri el, hogy jelenléte nélkül nem képesek rendet tartani. Hirtelen feláll a furcsa színű fotelból, majd ökölbe szorítja kezeit, s elindul a bejárati ajtó felé.* |
*Mosogatás után egyszerűen otthagyja a férfit. Egész éjjel nem aludt, most nappal számára viszont fontos, hogy ledőljön egy kicsit. A nap teljesen elszívja az energiáját, ahogy a fény is. Egyre jobban érzi, hogy legyengült és nem tud koncentrálni semmire, mert még a főzés is elvette az energiáját. Fellépked a lépcsőn és beszivárog a férfi hálószobájába. Becsukja, de nem zárja az ajtót, majd lehúzza a redőnyt, becsukja az ablakot és még a függönyt is elhúzza. Így teljes sötétség borul a szobába és érzi, hogy mintha újra elindulna a vérkeringése. Ledől az ágyba és mivel az idő már hűvösebb, be is takarózik nyakig. Az ágy kényelmes, a takaró és a párna hűvös, de aludni most még nem tudna, mert idegen környezetben egyszerűen képtelen az elalvásra.* |
*Eléggé belemerül a betűk közé, lassan elveszik bennük. Nem gondolta volna, hogy Abigail ételt hoz neki, s mikor leteszi mellé, akkor sem érti, hiszen nem tudja, miket mérlegelt magában a szépség. Ahogy a tányér, s a tálca koppan az apró, tölgyfa asztalon mellette, s megérzi a csípős leves eszeveszettül bódító illatát, azon nyomban felkapja fejét, és a csillogó, zöldes-kékes szemekbe tud nézni egyetlen pillantásra, mikor Abby kiegyenesedik, és megfordul. Majd elballag, szó nélkül. Biccent egyet, akár köszönés képpen, majd lassan becsukja a könyvet, s a kisasztalra teszi, a fekete tálca mellé, viszont egyelőre csak szemez a gőzölgő finomsággal. Ha megeszi, csak kedvtelésből teszi azt, valójában nem használ fizikai erőnléte érdekében.* |
[399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
